Az árvíz utóélete: hogyan csapódtak le az elmúlt hetek eseményei a közvéleményben?
- A társadalom döntő többsége (88%-a) legalább felületesen (53%), vagy részletesen is (35%) követte a magyarországi árvízzel kapcsolatos eseményeket, csak 12% nyilatkozott úgy, hogy nem követte a témát. Átlagon felül az 50-59 évesek (56%), a diplomások (45%), a Fidesz és a Tisza-szavazók (50-44%) nyilatkoztak úgy, hogy rendszeresen követték az árvízzel kapcsolatos eseményeket.
- A teljes társadalom 4%-a nyilatkozott úgy, hogy személy szerint volt érintett a mostani, vagy korábbi árvízek okozta káreseményekben. Ezentúl minden ötödik válaszadó (21%) személy szerint nem volt érintett, de ismer legalább egy egy olyan embert, aki érintett volt.
- A döntő többség (62%) inkább, vagy teljes mértékben egyetért azzal az állítással, hogy a “klímaváltozás hatására egyre nagyobb veszélyt jelentenek Magyarországon az árvízek”. A kérdés megítélésében nincsenek igazán erős politikai törésvonalak, a kormánypárti szavazóknak is csak 18%-a utasítja el teljes mértékben a fenti véleményt az egész társadalom 14%-ához képest.
- A hatóságok munkájában már tetten érthető a pártpolitikai megosztottság. Míg a kormánypárti szavazók 69%-a szerint megfelelően reagáltak a hatóságok az árvízhelyzetre, addig csak minden negyedik Tisza-szimpatizáns, (25%), és valamivel több, mint minden harmadik pártnélküli (37%) vélekedett így.
- A tekintetben is erősen megosztott a társadalom – de nem pártpolitikai vonalak mentén – hogy mennyire dolga a közéleti szereplőknek, hogy aktívan részt vegyenek a terepen való védekezésben. Szinte %-ra megegyezik azok köre (51%), akik szerint “elvárható a közéleti szereplőktől, hogy aktívan, a terepen vegyenek részt a védekezésben” illetve azoké, akik szerint “nem ez az elsődleges dolguk, az árvíz elleni védekezést meg kéne hagyni a szakembereknek és a hatóságoknak” (49%). Az aktív fellépés hívei valamivel felülreprezentáltak az alacsonyabb iskolázottsági kategóriákban, a 8 általánost végzettek 58%-a vélekedik így.
- A pártok közvetlen szerepvállalásában a Tisza nyerte meg az “aktivitási versenyt” a közvélemény szemében, a teljes 16-59 éves társadalom 42%-a látta őket aktívnak a terepen, míg a kormánypárti politikusokról csak 39% állította ugyanezt. A két nagy politikai erőhöz képest sokkal kevésbé látták aktívnak a magyarok a többi ellenzéki párt szereplőit (DK-16%, Mi Hazánk – 12 % Momentum – 9%, Kétfarkú Kutyapárt -7%).
*Módszertan: Az eredményekhez felhasznált adatokat szeptember 17. és 21. között vette fel az Opinio Institute mobil- és webapplikációs adatfelvétel segítségével. A mintanagyság 1000 fő volt, az eredmények reprezentatívak az ország 16-59 éves lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus, magyarországi régió és a 2024-es EP listákra leadott szavazatmegoszlás tekintetében. A mérések hibahatára 3,2%, azaz a fent bemutatott %-os arányszámok maximum ennyivel térhetnek el attól, mint amit az ország összes 16 és 59 év közötti lakosának lekérdezése eredményezett volna.
ÁBRÁK