Kevés ismertebb nemzetkarakterológiai közhely kering a magyarokkal kapcsolatban, mint hogy boldogtalan nép vagyunk. De e közhely, és a környezetünkből merített tapasztalatok béklyóiból kilépve mennyire támasztják alá mindezt a számok, már amennyire egy ilyen alapvetően szubjektív fogalmat, mind a “boldogság” meg lehet közelíteni a számok nyelvén? Erre tettünk kísérletet az Opinio legújabb országosan reprezentatív kutatásában, amelyben a nemzetközi pszichológiai szakirodalom által használt kérdésfeltevésekre és fogalmi kategóriákra építettünk annak érdekében, hogy számszerűsítsük a magyar társadalom különböző csoportjainak a boldogságérzetét, illetve konkretizáljuk azokat az érzéseket és életterületeket, amelyek összefüggésben állnak (vagy állhatnak) az általános boldogságérzetünkkel.

A (szubjektív) boldogság-érzet számszerűsítésére Lyubomirsky és Lepper szubjektív boldogság-skáláját (“subjective happiness scale”) vettük alapul, amely gyakori hivatkozási pont a vonatkozó szakirodalomban. A skála négy különböző, 7-fokú Likert skálán mért komponens átlagából származik, ahol a 7 jelenti a lehető legmagasabb értéket. A négy komponenst a következő módon ültettük át magyar nyelvi kontextusba:

• Általánosságban úgy gondolom, hogy…(1 – nem vagyok boldog ember, 7 – nagyon boldog ember vagyok)
• A legtöbb kortársamhoz képest a következőnek tartom magam: (1 – kevésbé boldognak, 7 – boldogabbnak)
• Vannak, akik általában nagyon boldogok. Élvezik az életet, függetlenül attól, hogy mi történik, mindenből a legtöbbet hozzák ki. Mennyire jellemez téged ez az állítás? (1 – egyáltalán nem, 7 – teljes mértékben)
• Egyes emberek általában nem túl boldogok. Bár nem depressziósak, de soha nem tűnnek olyan boldognak, mint amilyenek lehetnének. Milyen mértékben jellemez téged ez az állítás? (1 – teljes mértékben, 7 – egyáltalán nem)

A 7 komponensből kalkulált boldogságkála átlagértéke 4,3 a 16 év feletti magyar lakosság körében. Ez valamelyest meghaladja ugyan a skála 4-es középértékét, de  elmarad egyéb országok eredményeitől, amit a közelmúltban mértek. Elsődleges célunk azonban itt nem a nemzetközi összehasonlítás, hanem a társadalom egyes csoportjai (pl idősebbek-fiatalok, férfiak-nők, stb..) közötti különbségek feltárása. Ennek érdekében 6 különböző demográfiai változó szerint összehasonlítottuk a boldogságskála átlagos értékét az egyes csoportok között, ezeket az átlagpontszámokat az 1.ábra tartalmazza:

 

1.ábra

A grafikonon jól látható, hogy a társadalmi státuszt két irányból megközelítő változó mentén (iskolázottság és háztartási jövedelem) látványosak a különbségek. A diplomások 4,6-os átlagpontszáma jelentősen meghaladja a középfokú és alapfokú végzettségűekét, és ennél is mélyebb a szakadék magasabb jövedelemdecilisekbe eső háztartásokban élők átlagos boldogságértéke (4,7) és a legalacsonyabb decilisekbe esők (3,9) között. Még ha látványosak is ezek a különbségek a társadalmi státuszt leíró változók mentén, közel sem ez az egyetlen tényező, ami erősen összefügg az általános boldogságérzettel. Legalább ilyen éles különbség bontakozik ki a párkapcsolatban élők és az egyedül élők között. Különösen a gyermekeiket egyedül nevelők körében kifejezetten alacsony a mért  (átlagos) boldogságszint (3,6), de érdekesség, hogy a párkapcsolatban/házasságban élők körében már nem mutatkozott különbség az átlagos boldoságérzet szempontjából az alapján, hogy gyermek is él-e a háztartásban. A többi demográfiai változó közül még a fővárosiak emelkednek ki valamelyest magasabb átlagos boldogságérzetükkel (4,5), de sem a nemek között, sem a különböző korcsoportok között nem találtunk a kutatás során  látványos eltéréseket.

 

2. ábra

 

Kutatásunk második részében szintén a szakirodalomra támaszkodva beazonosítottuk a pozitív és negatív érzések azon listáját, amelyek meghatározzák a mindennapjainkat. Itt elsősorban arra voltunk kiváncsiak, hogy egyfelől mennyire gyakoriak ezen érzések előfordulása a társadalomban egy adott időszakra vetítve (utóbbi egy hónap), másfelől pedig, hogy felfedezhetőek-e összefüggések egyes érzések megélése és az általános boldogságskála között. A 2 ábrán jól látható, hogy mind a pozitív, mind a negatív érzelmek terén jelentős a szórás: a leggyakoribb érzések (30% fölötti említésaránnyal) a szeretet, az öröm, az érdeklődés, a bizakodás, a feszültség, az aggódás és a bosszúság, a legritkábbak pedig (10% alatti említésaránnyal) az eufória, a melankólia, a féltékenység, a szégyen és az undor. Összességében kiegyensúlyozottnak tekinthető a pozitív és a negatív érzések megélésének gyakorisága, nagyjából hasonló arányban számoltak be a válaszadók pozitív, illetve negatív érzésekről

A teljes listára tekintve (3.ábra) érdekes összefüggés rajzolódik ki az egyes érzelmek közelmúltban való megélése és az általános boldogságérzet között. Míg a pozitív érzéseket említők átlagpontszámai 4,4 és 5,2 között szóródnak, addig a negatív érzelmekről beszámolók átlagpontjai 3,1 és 4,2 között. De az érzelemcsoportokon belül is jelentős a szórás. Kifejezetten magas, 5 fölötti átlagos boldogságszinttel rendelkeznek azok, akik a közelmúltban megéltek eufóriát, könnyedséget, derűt/nyugalmat, elégedettséget, inspirációt vagy lenyűgözöttséget, a másik végletben pedig relatív boldogtalanok (3,5 alatti átlagos boldogságérték), akik megjelölték a közönyt, a kínlódást/szenvedést és a melankóliát a közelmúltban megélt érzések között.

3. ábra

Kutatásunk harmadik részében azokra az életterületekre fókuszáltunk, amelyek korábbi kutatások alapján erős összefüggést mutatnak a szubjektív boldogságskálával. Az egyes érzelmekhez hasonlóan egyfelől azt vizsgáltuk, hogy a válaszadók meg tudnak-e jelölni olyan életterületeket, amelyekkel kifejezetten elégedettek, vagy elégedettek voltak az elmúlt időszakban (szintén 1 hónapos időintervallumban) (4. ábra), másfelől pedig azt, hogy felfedezhetőek-e az érzelmek megéléséhez hasonló erős összefüggések az általános boldogságérzettel (5. ábra).

Az életterületek közül jól elkülöníthető két csoport egymástól. Az elsőbe tartoznak azok,  ahol az elégedettek aránya (jelentősen) meghaladja az elégedetlenekét. Ide tartozik a családi kapcsolatok/párkapcsolat, a szabadidő/hobbik és a baráti kapcsolatok. A mérleg másik serpenyőjében pedig azok a területek kerülnek, amelyek általános elégedetlenség forrásai: az egészség és a pénzügyek. A másik négy vizsgált életterületre (életvezetés/mindennapok, tudatos jelenlét, önbecsülés és munka) inkább a kollektív ambivalencia jellemző, hasonló (és a két kiemelt csoporthoz képest jellemzőn alacsonyabb) arányban forrásai mind az elégedettségnek, mind az elégedetlenségnek.

Az összes felsorolt életterületre egyaránt igaz, hogy az elégedettek átlagos boldogságértéke jelentősen meghaladja az elégedetlenekét. Jelentős különbség van azonban az egyes életterületek között a tekintetben, hogy az adott területtel való elégedettség/elégedetlenség milyen mértékben függ össze a boldogságérzettel. Ebben a megközelítésben egyértelműen kimagaslik az önbecsülés. Az önbecsülés terén elégedettek átlagos boldogságértéke 5,1 az elégedetlenek 3,3-ához képest. Szinten jelentős a szakadék az elégedettek és az elégedetlenek között az életvezetés/mindennapok menedzselésének (4,9 a 3,6-hoz képest), a tudatos jelenlétnek (4,9 a 3,7-hez képest) és a családi/párkapcsolatok területein (4,7 a 3,6-hoz képest).

 

4. ábra

5. ábra

Zárszóként fontosnak tartjuk kiemelni, hogy mivel óhatatlanul szubjektív, nehezen számszerűsíthető fogalmakat vizsgáltunk, a szokásosnál is óvatosabban kell bánni a fent bemutatott eredményekkel. Noha ügyeltünk arra, hogy a nemzetközi sztenderdeknek megfelelően járjunk el mind a mérési módszertan, mind a fogalomkészlet és szóhasználat szempontjából, nem zárható ki, hogy a fent bemutatott különbségek és összefüggések egy része abból (is) származik, hogy különböző társadalmi csoportok mást értenek ugyanazon fogalom alatt. Megkülönböztetett óvatosság indokolt annak tekintetében is, hogy az összefüggések ok-okozati kapcsolatként értelmezhetőek-e. Illusztrációképpen: a párkapcsolatban/házasságban folytatott életmód, illetve az ezzel való elégedettség az, ami minket boldoggá tesz, vagy az (egyéb forrásból) származó általános boldogságérzet az, ami segít minket abban, hogy társra és működőképes párkapcsolatra találjunk? Ezen kérdések megválaszolása messze túlmutat a jelen írás keretein. Ezzel együtt, a fent bemutatott összefüggések alkalmasak arra, hogy egy-egy jól ismert vélekedést alátámasszon (például a párkapcsolat és a család szerepéről) vagy adott esetben cáfoljon (A pénz nem boldogít? Egy kicsit azért de…)

 

 

 

Ha te is szeretnéd ehhez hasonló kérdésekben elmondani a véleményed, töltsd le az Opinio applikációt és válaszolj a kérdéseinkre – aktivitásoddal nem csak azt segíted , hogy alaposabban megismerhessük a magyarok álláspontját bizonyos kérdésekben, de pontokat is gyűjthetsz, amiket aztán kuponokra, ajándékokra válthatsz be, valamint nyereményjátékokon is részt vehetsz!

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***

*Módszertan: Az eredményekhez felhasznált adatokat mobilapplikációs és kiegészítő webes adatfelvétel segítségével rögzítette az Opinio Institute 2024 október 12. és 16. között. A kutatásban 1000 fő vett részt és az eredmények reprezentatívak az ország 16 év feletti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és magyarországi régió tekintetében. A mérés hibahatára 3,2%, azaz a fent bemutatott %-os arányszámok maximum ennyivel térhetnek el attól, mint amit az ország összes 16 év feletti lakosának lekérdezése eredményezett volna.

Mennyire foglalkoztatják a generációs kérdések a magyar társadalmat?

 

Népszerű vélekedés, hogy kevés társadalmi jelenség mozgatja meg úgy a fantáziankat és határozza meg úgy a mindennapi gondolkodást, mint a generációk közötti törésvonalak. Sőt, számos politológiai és szociólógia tanulmány alapján ezek a törésvonalak oly mértékben írták át a nyugati típusú demokráciák politikai struktúráít, hogy a legélesebb konfliktusok már nem is társadalmi osztályok, vagy földrajzi régiók között feszülnek, hanem generációk között. De vajon napjaink Magyarországában mennyire töltenek be fontos szerepet a generáció-specifikus identitások, társadalmi érintkezési formák, érték- és előítéletek a mindennapi gondolkodásban? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a legutóbbi országos reprezentatív kutatásunkban, ahol generációs identitásokról és egyes generációkról alkotott véleményekről kérdeztük a válaszadókat az Opinio mobilapplikációs adatfelvétele segítségével.

Az identitás kérdését két irányból közelítettük. Az “objektiv”, leíró megközelítésben arra kértük válaszadóinkat, hogy melyik generáció tagjának tartják magukat. A válaszokat összevetve a “helyes” generációs hovatartozással – ahol a nemzetközileg bevett megközelítés alapján az 1965-ös, az 1981-es, illetve az 1997-es születési évszámokat használtuk a (Baby)-boomer, az X, az Y és a Z generáció elkülönítésére – indirekt módon következtethetünk arra, hogy az egyes generációk számára mennyire fontos a generációs hovatartozás. A “szubjektív”, identitás-fókuszú megközelítés pedig a válaszadókat direkt módon kérdezte arról, hogy mennyire fontos számukra ez a közösségtudat. Az alábbi két ábra (1. és 2. Ábra) a válaszok eloszlását mutatja be generációs bontásban.

 

1.ábra

 

2. ábra

Mindkét megközelítés azonos irányba mutat, miszerint a társadalom többsége számára a generációs identitás se nem különösebben fontos, se nem feltétlenül egyértelmű. Az egész társadalom 41%-a nem tudja (vagy akarja) besorolni magát generációs kategóriába, de azok körében is akik vállalkoznak az önbesorolásra egy jelentős részük helytelenül/pontatlanul teszik ezt. Az önbesorolási hajlandóság, illetve annak pontossága a generációkkal előre haladva lineárisan csökken: míg a Z-generáció tagjainak csak negyede (26%-a) nem tudja/akarja generációba sorolni magát és 54% helyesen jelölte meg a Z-generációs hovatartozáts, addig a (baby)-boomerek körében 67% elzárkózik az önbesorolástól és csak 19%-a teszi meg azt helyesen.

Ennek megfelelően hasonló tendenciát látunk a generációs identitást fontosnak tartók aránya és a generációs hovatartozás között. Míg a Z-generáció tagjainak kb. harmada (32%-a) számára inkább, vagy nagyon fontos az önmeghatározuskban és identitásukban a generációjuk, addig az idősebb generációk körében csak 20% körül alakul ez az arány. Megfordítva: míg a Z-generáció tagjainak csak negyedének egyáltalán nem fontos a generációs identitás, az X generáció tagjainak 42%-a vélekedik így (a baby-boomerek esetén ez az arány valamivel alacsonyabb, 35%).

De tartalmilag mit is jelent a generációs identitás, milyen kollektív tulajdonságokat és attríbutumokat társítunk az egyes generációkhoz? A kérdés megválaszolásához felsoroltunk nyolc, gyakran elhangzó kollektív generációs tulajdonságot (pozitívakat és negatívakat vegyesen) és arra kértük a válaszadókat, hogy válasszák ki a nyolcas listából mindazokat, amik szerintük jellemzőek az adott generációra. Az eredményeket egy úgynevezett radar-ábrán illusztráljuk (3.ábra), ahol az egyes generációkat különböző színekkel jelöltük. Minél közelebb van az egyes generációkhoz tartozó alakzat a radar egy adott csúcsához, annál inkább gondolják az adott generációról, hogy jellemző rá az adott tulajdonság.

 

3. ábra

 

Talán a leginkább kiemelkedő eredmény a Z-generációhoz tartozó sárga kiszögellés: a magyar társadalom 40%-a tartja a Z-generációt elkényelmesedettnek, és szintén viszonylag sokan (25%) felelőttlennek. A pozitív tulajdonságok közül a “kiállnak/kiálltak a jogaikért” és a kreativitás kapott viszonylag sok említést (szintén 25%, illetve 23%-os arányokkal). Az Y (“millennial”) generációval kapcsolatban a “releváns tudásuk van a világról” emelkedik ki 29%-os aránnyal, de viszonylag sokan tartják őket ezentúl motiváltnak (26%) és kreatívnak (25%) is. Az X generációval kapcsolatban kevésbé markánsak a vélemények, de az ő esetükben is a releváns tudás (27%) emelkedik ki. Végezetül a baby-boomerekről a népszerű sztereotípiának megfelelően a szűklátókörűség kap relatív sok említést (24%), de érdekesesség az elsősorban amerikai és nyugat-európai generációs viták tükrében, hogy viszonylag kevesen tartják őket felelőtlennek (12%), vagy önzőnek (14%).

Hajlamosak lehetnénk azt gondolni, hogy minden egyes generáció szereti előtérbe helyezni (és túlértékelni) a saját pozitív tulajdonságait, és háttérbe szorítani (szemet hunyni felette) a negatívakat. De közel sem ez a helyzet. A fenti eredmények közül például a Z-generáció elkényelmesedettségéről alkotott képet magának a Z-generációnak is a 38%-a osztja, az Y-generáció sem tekinti magát kreatívabbnak (26%), mint az egész felnőtt társadalom tekinti őket, és az X-generáció sincs úgy eltelve a maga releváns tudásától a világról (27%). Egyedül a (baby)-boomer generációból hiányzik ez a fajta “önkritika”: csupán 7%-uk osztja a szűklátókörüségükről alkotott véleményt, noha ebben az is szerepet játszhat, hogy a szűklátókörűség egy jóval terheltebb és pejoratívabb kollektív bélyeg (mint például az elkényelmesedettség), így ennek elfogadása jóval magasabbra helyezi az önkritikai küszöböt.

Az egyes tulajdonságon túl arra is rákérdeztünk, hogy milyen attitűdökben és magatartásformákban fedezik fel a válaszadók az elsődleges generációs különbségeket. Itt egy 9-elemes listával dolgoztunk, amelyből maximum 3-at jelölhettek meg a válaszadók, mint a legfontosabb különbségek egyike (4. Ábra). A felkínált lehetőségek közül a munkához való viszony és a társadalmi, politikai értékek/világnézet emelkednek ki 37%, illetve 33%-kal és különösen a Z-generáció tagjai látják ez utóbbiban (társadalmi, politikai értékek) a generációs különbségek nyitját 42%-os említésaránnyal. Érdekesség, hogy se a generációs karikatúrákban főszerepet kapó beszédmód és nyelvhasználat, se a komolyabb elemzések fókuszát képező társas kapcsolatok nem kerültek prominens helyre ezen a listán 24, illetve 20%-os említésarányokkal.

 

4. ábra

Összességében elmondható, hogy a generációs identitások messze nem töltenek be akkora szerepet a mindennapos gondolkodásunkban, mint azt a generációkról szóló elemzések jelentős része sejteni véli. Továbbá se az egyes generációkhoz kapcsolható tulajdonságokban, se a generációkat egymástól elválasztó magatartásformákban nincs széleskörű konszenzus, az említésarányok minden egyes tulajdonság vagy magatartásforma esetén messze 50% alatt maradnak. Másképpen megfogalmazva (és a felkínált lehetősek közül legalábbis) nincs olyan generáció-specifikus tulajdonság vagy generációs törésvonal, aminek központi szerepével a magyar társadalom többsége egyetértene. Óvatos konklúzióként kijelenthető tehát, hogy a mindennapos gondolkodást sokkal kevésbé foglalkoztatják a generációs kérdések mint a generációkról szóló tudományos diskurzust.

 

Ha te is szeretnéd ehhez hasonló kérdésekben elmondani a véleményed, töltsd le az Opinio applikációt és válaszolj a kérdéseinkre – aktivitásoddal nem csak azt segíted , hogy alaposabban megismerhessük a magyarok álláspontját bizonyos kérdésekben, de pontokat is gyűjthetsz, amiket aztán kuponokra, ajándékokra válthatsz be, valamint nyereményjátékokon is részt vehetsz!

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***

Módszertan: Az eredményekhez felhasznált adatokat 2024 augusztusában rögzítette az Opinio Institute mobilapplikációs adatfelvétel segítségével. A mintanagyság 1000 fő volt, az eredmények reprezentatívak az ország mobiltelefonnal rendelkező, 16 évnél idősebb népességére nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és magyarországi régió tekintetében. A mérések hibahatára 3,2%, azaz a fent bemutatott %-os arányszámok maximum ennyivel térhetnek el attól, mint amit az ország összes mobiltelefonnal rendelkező 16 évnél idősebb lakosának lekérdezése eredményezett volna.

“Azért vannak a jóbarátok…” Miért is?  

 

Széles körben osztott vélekedés, hogy napjainkban egyre gyengülnek a személyes kapcsolatok és egyre általánosabbá, össztársadalmi problémává válik a magány. Többek között ennek a vélekedésnek a megalapozottságát járta körül az Opinio Institute legújabb, három részes kutatás-sorozatában, amelyben a barátság témakörével kapcsolatban kérdeztük a magyar válaszadók véleményét és személyes tapasztalatát országosan reprezentatív mintán*. 

A kutatás első része általános véleményekre és attitűdökre fókuszált a barátsággal kapcsolatban. A magyar válaszadók egyöntetűen (86%) egyetértenek a régi közmondás igazságával, miszerint “madarat tolláról, embert barátjáról”. Egy fokkal megosztottabbak a vélemények egy másik népszerű vélekedéssel kapcsolatban, miszerint ‘a kor előrehaladtával egyre nehezebb barátkozni’. Ezzel már csak a társadalom 57%-a ért inkább, vagy teljes mértékben egyet, további 29% pedig bizonytalan a kérdésben. Többek között ezzel (is) állhat összefüggésben az az eredmény, hogy az önbevalláson alapuló magányérzet – ami a valós megéléshez képest jelentős mértékben lefelé torzíthat – széles körben jelen van a társadalomban: 22% elég gyakran és egy további 12% nagyon gyakran érzi agát egyedül. Érdekesség, hogy a közvélekedéssel szemben az idősebb generációk nem számolnak be nagyobb arányban ilyen érzésekről, ezzel szemben a legfiatalabb, 16-19 éves korcsoport tagjai az átlagot jelentősen meghaladó, 47%-os arányban érzik magukat magányosnak a barátok hiánya miatt. Az okok részletes feltárására nem vállalkoztunk a kutatásban, de talán ebben az arányszámban is tetten érhető a fiatal generációk gyakran hangoztatott visszavonulása a személyes kapcsolatoktól a digitális tér felé. 

A kutatás általános részében külön rákérdeztünk a barátság és a párkapcsolatok relációjára. Megosztó kérdésnek bizonyult az exekkel való baráti viszony ápolása: a társadalom 26%-a egyáltalán nem hisz ilyesmiben, egy hasonló méretű, 25%-os kisebbség számára ez természetes kimenetel, hiszen velük is előfordult már ilyen, míg a válaszadók kb. fele ugyan nem tapasztalt ilyet személyesen, de elvben nyitott az eshetőségére. Érdekesség, hogy az idősebb, 50-59 éves válaszadók tűnnek a leginkább nyitottnak a kérdésben, az ő körükben 37% tekinti természetes lehetőségnek ezt a kimenetelt (amiben szerepet játszhat az is, hogy több idejük és lehetőségük volt megtapasztalni párkapcsolatot követően működő barátságot).   

Alapvetően pozitív annak a megítélése, hogy egy adott párkapcsolaton belül mennyire fontos a barátság: a jelentős többség (67%) szerint elengedhetetlen, hogy az ember párja egyben jóbarátja is legyen és csak elenyésző mennyiségű ember (4%) véli úgy, hogy a kettőt nem érdemes keverni (míg a további 28% szerint a kérdés kapcsolatfüggő). Itt is érdekes korrelációt figyelhetünk meg a kor és a kérdésre adott válaszok között: a korfával emelkedve egyre többen szkeptikusak és bizonytalanok a kérdésben. Míg a 16-19 évesek 79%-a szerint elengedhetetlen a barátság a párkapcsolaton belül, úgy az 50-59 évesek körében már csak 62%-nyian vélekednek így.  

A kutatás második része a válaszadók konkrét baráti körének különböző jellemzőit térképezte fel. A számosság oldaláról közelítve a kérdést, a válaszadók többségének viszonylag kevés olyan ember van az életében, akit “közeli barátként” jellemezne: 60% esetében 3 alatti ez a szám, egy további 28%-nak 3 és 5 között, és csak 12%-nak van több, mint 5 közeli barátja. A baráti körön belül amúgy az azonos nemű barátságok a jellemzőbbek: a válaszadók fele szerint „szinte kizárólag”, vagy „inkább” vele azonos neműek a barátai és kevesebb, mint 10% esetében van többségében az ellenkező nem. A baráti hálókat jelentős mértékben érintette a kivándorlás az elmúlt években, a válaszadók közel felének (46%-nak) él legalább egy közeli barátja külföldön, és a válaszadók közel kétharmada (65%) számolt be arról, hogy megszakadt legalább egy közeli baráti viszonya a huzamosabb távollét (elsősorban, de nem feltétlenül külföldön tartózkodás) miatt. 

Érdekesség, hogy a nők magasabb fokú szociális igényéről szóló sztereotípiára rácáfolva (vagy legalábbis azt némileg árnyalva) a nők körében magasabb a 3 közeli barátnál kevesebbel rendelkezők aránya a férfiakhoz képest (64% az 56%-kal szemben), bár e különbséget részben magyarázhatja az, hogy az idősebb generációk soraiban nagyobb arányban fordulnak elő a nők a magasabb várható élettartalmuk miatt, és az idősebbek körében jellemzően gyengébb a baráti kapcsolatok intenzitása. Míg a 16-19 éves korosztálynak csupán 36%-a rendelkezik 3-nál kevesebb közeli baráttal, az 50-59 éves korosztályban 66%-os ez arány. Az oktatás szocializációs funkciójáról árulkodó tény továbbá, hogy a diplomások körében átlag alatti, csak 54%-os a 3-nál kevesebb közeli baráttal rendelkezők aránya. 

Ezzel összecsengő eredmény, hogy a közeli barátságok eredetére vonatkozó kérdésre adott válaszokból az oktatás emelkedik ki 29%-os részaránnyal (ezen belül 22% középoktatás, 7% pedig felsőoktatás), míg a második legfontosabb barátságépítő közeg a munka világa (23%). Ezekhez képest eltörpül jelentőségében a család (10%), sport vagy egyéb hobbitevékenységek (7%), vagy a spontán alkalmak (pl. bulik, szintén 7%) szerepe. 

A barátságok ápolására vonatkozó kérdésblokkból jól kirajzolódik az is, hogy a magyarok többsége viszonylag ritkán tart személyes kapcsolatot a legközelebbi barátaival: 37% ritkábban, mint havonta találkozik velük és egy további 11% is havonta maximum egyszer, míg a napi szintű kapcsolattartást a válaszadók mindössze 6%-a jelölte meg. Inkább az idősekre jellemző a távolmaradás: míg a 16-19 éveseknek csak egy szűk, 6%-os kisebbsége látja ritkábban, mint havonta a legközelebbi barátait, úgy 30 éves kor felett ez általános magatartásformává válik (a 30 évnél idősebb korcsoportok több, mint 40% nyilatkozott így). A személyes találkozók pótlására amúgy az üzenetküldő alkalmazások (Whatsapp, Viber, Messenger stb.) a leggyakrabban alkalmazott eszközök (38%), amelyek mellett úgy tűnik valóban idejétmúlttá vált a telefon használata (22%). Egyedül az 50-59 éves korosztály jelent némileg kivételt, az ő körükben még elterjedtebb a telefon (33%) az üzenetküldő alkalmazásokhoz képest (25%).  E két megoldáson túl csak egy szűk kisebbség használja még az e-maileket (3%) és az online videókonferenciákat (5%) a barátokkal való érintkezés elsődleges csatornájaként a személyes találkozókon túl. 

A kutatás harmadik részében igyekeztünk mélyebbre ásni a barátságokkal kapcsolatos vélekedésekben, és a barátságok tartalmi aspektusairól tettünk fel kérdéseket. Egy ilyen aspektus a barátságok nehezítő tényezői, azaz hogyan látják a válaszadók az egyéni vagy társadalmi szintű gátló tényezőket, amelyek megnehezíthetik a barátságok kialakulását. A többségi vélekedés szerint egyértelműen az olyan egyéni tényezőkben, mint az eltérő személyiségtípusokban (42%) vagy az egymás barátai, párjai iránt táplált ellenszenvben (43%) keresendő a barátkozási problémák kulcsa, és csak másodsorban jelentenek akadályt az olyan társadalmi tényezők, mint az eltérő szociális, jövedelmi helyzet (33%), politikai nézetkülönbségek (29%), munkahelyen belüli alá-fölé rendeltségi viszonyok (29%) vagy az eltérő nyelvi és kulturális háttér (28%). A korkülönbségek tekintetében pedig különösen megengedőnek tűnik a magyar társadalom (csak 14% tartja nehezítő tényezőnek), alátámasztva azt a népszerű mondást, miszerint „a kor csak egy szám”. A diplomások körében azonban némileg felértékelődnek a társadalmi tényezők, azon belül is a politikai nézetkülönbségek szerepe: a diplomások 41%-a szerint ez is jelentősen gátolja a szoros barátságok kialakulását. 

Szintén alapvetően nyitottnak mutatkozik a magyar táradalom a barátok közötti tabutémákat illetően. A felkínált témák közül egyikről sem állította a válaszadók több, mint negyede, hogy tabuként kezelnék a közeli barátaik körében. Egyedül a párkapcsolati és szexualitással kapcsolatos kérdések (23%), és az anyagiakkal kapcsolatos témák (18%) kapcsán tartózkodóbbak valamelyest a politikához (12%), egymás életmódját érintő döntésekhez (8%), vagy akár az egymás életében előforduló tragikus betegségekhez és halálesetekhez (7%) képest. Ezzel együtt a többségi (52%) vélemény szerint a közeli barátaikkal nincsenek tabutémák, azaz a közeli barátságokra a magyarok többsége valóban egy rendkívül szoros személyes kapcsolatként tekint. 

 

Ha te is szeretnéd ehhez hasonló kérdésekben elmondani a véleményed, töltsd le az Opinio applikációt és válaszolj a kérdéseinkre – aktivitásoddal nem csak azt segíted , hogy alaposabban megismerhessük a magyarok álláspontját bizonyos kérdésekben, de pontokat is gyűjthetsz, amiket aztán kuponokra, ajándékokra válthatsz be, valamint nyereményjátékokon is részt vehetsz!

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***

Módszertan: Az eredményekhez felhasznált adatokat három különböző adatfelvétel segítségével rögzítette az Opinio Institute mobilapplikációs adatfelvétel segítségével 2024 június-júliusában. A mintanagyság az egyes adatfelvételek során 1000 fő volt, az eredmények reprezentatívak az ország 16-59 éves lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és magyarországi régió tekintetében. A mérések hibahatára 3,2%, azaz a fent bemutatott %-os arányszámok maximum ennyivel térhetnek el attól, mint amit az ország összes 16 és 59 év közötti lakosának lekérdezése eredményezett volna.

Hogyan vélekednek a magyarok az online és az offline etikettről napjainkban?  

 

Egyre többet hallunk arról, hogy a kulturálatlan viselkedés, az egymásra való tekintet nélküli magatartás terjedőben van a mindennapjainkban. De vajon tényleg ennyire fellazultak a társas érintkezés szabályai a magyar társadalomban, vagy ez csupán egy generációról generációra ismetlődő közhely, miszerint “régen minden jobb volt”?  1000 fős mintán készült mobilapplikáció-alapú országos reprezentatív felmérés-sorozatunkban erre a kérdésre kerestük a választ. Olyan területeket érintettünk a mindennapos etikett kérdéskörében, mint a vendéglátás szabályai, az idegenekkel való érintkezés, vagy a telefonhasználat nyilvános helyeken. Ezen felül az online tér sokszor íratlan illemszabályait is körbejártuk. Mutatjuk, hogy milyen eredményekre jutottunk. 

Összességében elmondható, hogy a hagyományos viselkedési normák a magyar társadalomban még mindig erősen élnek, bár egyes kérdésekben megfigyelhetőek generációs különbségek. Az idősebbek jellemzően szigorúbban ragaszkodnak az illemszabályokhoz, míg a fiatalabbak, bár fontosnak tartják a tradíciókat, rugalmasabban, megengedőbben állnak bizonyos kérdésekhez.  

Így illik otthon  

 

Terülj-terülj asztalkám 

A nők a vendégek fogadásával kapcsolatos kérdésekkel szigorúbbak, mint a férfiak: 48%-a szerint minden esetben illik ajándékot vinni, ha valakit meglátogatunk (vs férfiak 39%), illetve 41%-uk szerint legalább egy féle házi süteménnyel illik kínálni a vendégeket. A férfiak inkább bolti rágcsálnivalókkal készülnek.  

A 40-59 éves korosztályra jellemzőbb, hogy mindig visz ajándékot vendégségbe (mindig: 51-52% vs. alkalmakkor 36-39%), a fiatalabbak viszont inkább akkor készülnek valami meglepetéssel, ha erre az alkalom adja. Ha viszont azt vizsgáljuk, hogy a házigazdának kell-e étellel szolgálnia, akkor az idősebbek között vannak többen azok, akik azt mondják, hogy erre nincsen szükség (30-59 korosztály: 22-25%), míg a 30 év alatti fiatalok mindössze 6-14%-a osztja azt a véleményt, hogy vendégváró étkek nélkül is össze lehet jönni.  

Izgalmas eredmény, hogy az iskolázottság előrehaladtával a vendéglátás során elvárt magatartásformák lazulnak: a 8 általánost végzettek több, mint negyede szerint illik legalább egy főételell is készülni, míg a diplomások körében kevesebb, mint minden 10. válaszadó vélekedik így.  

Ábra 1. Szerinted egy házigazdának kell ételt kínálni a vendégeinek? (16-59 éves korosztály, okostelefonnal rendelkezők) 

Cipővel vagy anélkül 

A válaszadók több, mint kétharmada automatikusan leveszi a cipőjét, amikor hazaér vagy vendégségbe látogat. Az 50-59 éves korosztályra inkább jellemző, hogy azért előtte megkérdezi a házigazdát, hogy szüséges-e (23%), a fiatalabbak pedig inkább csinálják ezt azonnal maguktól (15-17% azok aránya, akik megkérdezik előtte).  

Dobni egy sziát a szomszédnak 

Az 50-59 éves korosztály több, mint 90%-a köszön mindig a liftben, a lépcsőházban vagy az utcán a szomszédoknak akkor is, ha egyébként nincsenek beszélőviszonyban, míg a fiatalabbak között ez az arány 80% környékén alakul. Azt gondolhatnánk, hogy a fővárosban élők kevésbé közvetlenek, azonban 84%-uk tartja ezt a szokást – ugyanannyian, mint a vidékiek.  

 

Így illik a publikus tereken 

  

Egyetek csak, az enyém is mindjárt itt van! 

A kutatás eredményei szerint egy fiatalabbokból álló társaságnál sokkal inkább számíthatunk arra, hogy még ha nagyobb asztaltársasággal vagyunk sem fog elhűni az ételünk: a 16-19 évesek majdnem negyede szerint teljesen rendben van, ha mindenki akkor kezd el enni, amikor megérkezett a saját rendelése és nem kell mindenkit megvárni. Az idősebb korosztályok esetében ez az arány mindössze 5-10% körül alakul. 

Ábra 2. Szerinted mikor illik elkezdeni enni egy asztaltársaságnál? (16-59 éves korosztály, okostelefonnal rendelkezők) 

Elnézést, szeretne leülni?  

Az 50-59 évesek majdnem kétharmada mindig automatikusan átadja a helyét az rászorulóknak, míg a 16-19 évesek körében ez az arány csupán 38%. Ha viszont arról van szó, hogy valakit megkérnek, hogy adja át a helyét, vagy valaki láthatóan rászorul, akkor a fiatalabb korosztály is ugyanolyan mértékben hajlandó ácsorogni, mint az idősebbek.  

 A nők inkább adják át maguktól a helyet, mint a férfiak (nők 59% vs férfiak 49%), viszont azt is fontos kiemelni, hogy a férfi válaszadók körében valamennyivel magasabb volt azok aránya is, akik nem utaznak tömegközlekedésen (nők 10% vs férfiak 15%).  

 

Csak csendben, csak halkan 

A nyilvános helyen való telefonálásról a válaszadók többsége, 52% úgy véli, hogy csak nagyon szükséges esetben és akkor is halkan szabad. Az 50-59 évesek körében ez az arány 62%, ami szignifikánsan magasabb a teljes minta átlagához képest, a 16-29 éves korú válaszadók körében pedig jóval több volt azok száma, akik lazábban kezelik ezt a kérdést és szerintünk nincsen semmi baj azzal, ha az utcán, vagy egyéb publikus területen telefonálunk (36-39% vs többiek 21-32%).  

Ábra 3. Szerinted illik nyilvános helyen telefonálni? (16-59 éves korosztály, okostelefonnal rendelkezők) 

A nyilvános orrfújás esetében megengedőbbek az emberek, közel hétharmadukat egyáltalán nem zavarja, valamennyivel több, mint negyedük szerint pedig teljesen rendben van, ha halkan történik. A legerősebb eltérés itt is a 16-19 és az 50-59 éves korosztály között van (egyáltalán nem zavar: 80% vs 58%).  

 

Bocsi, beelőzhetek? 

A sorban állás etikettjét firtató kérdésre a válaszadók 43%-a szerint egyáltalán nem illik megkérdezni az előttünk állót, hogy megelőzhetjük-e, 40% szerint viszont igen, ha jó indokkal tesszük. A fiatalok itt is merészebbek: a 16-29 éves megkérdezettek között volt a legkevesebb azon válaszok száma, hogy ‘nem illik, mindenki várjon a sorára’.  

 

Szóval az úgy volt, hogy… 

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy késés esetén szükséges-e megindokolni, hogy miért történt. A válaszadók 47%-a szerint mindig meg kell indokolni a késést, 43% szerint pedig csak akkor, ha az jelentős mértékű. Mindössze a megkérdezettek 10%-a gondolja úgy, hogy egyáltalán nem szükséges indokolni. Az idősebbek közel kétharmada gondolja úgy, hogy minden esetben meg kell nevezni a késés okát; ez majdnem kétszer akkora arány, mint ami a 16-29 évesek körében figyelhető meg.  

 

Buszmegállóban füstölög 

A válaszadók kicsivel több, mint fele úgy véli, hogy ha nincs kifejezett tilalom és nem a másik ember arcába fújják a füstöt, akkor rendben van a közterületen dohányzás még akkor is, ha vannak mások a cigizők körül. 37% szerint viszont nagyon zavaró és illetlen, ha valaki nyilvános helyen bagózik. A fiatalok – 16-29 év – itt is inkább megengedőbbek, mint az idősek (50-59 év), jóval többük szerint van rendben a kulturált köztéri dohányzás (60-63%), mint az idősebbek megítélése szerint (42%).  

 

Így illik a világhálón 

 

Az internet használatával kapcsolatban kevesebb a tradicionális szabályunk, hiszen ez a tér egy jóval frissebb jelenség az emberek életében, ráadásul folymatosan újul és formálódik, mi pedig idővel talán egyre tudatosabban vagyunk jelen itt is. Jelen kutatásban főleg arra fókuszáltunk, hogy mennyire osztanak meg az emberek privát tartalmakat, mit látnak veszélyesnek, valamint hogy mit gondolnak az interneten zajló kommunikációról, mi elvárható szerintük ebben a térben és kontextusban. Összességében elmondható, hogy a nők jóval óvatosabbak, mint a férfiak, valamint hogy a diplomások is körültekintőbben járnak el, mint az alacsonyabb iskolai végzettségű válaszadók.  

 

Akkor ezt a fotót most fölteszem…  

A magyarok szerint leginkább a másokat gúnyoló képek megosztásától illik tartózkodni(71%), de nem sokkal maradtak le a mezőnyben a másokat sértő fotók (66%), valamint az intim tartalmak (66%). A kiskorúakat ábrázoló képeket a válaszadók 65%-a szerint szintén nem szabad megosztani. A nők mindegyik típusú kép esetében nagyjából 10% ponttal óvatosabbak, mint a férfiak. A diplomások és a maximum nyolc általánost végzettek között is jelentős eltérések mutatkoznak – a diplomások több mindenre jelölték, hogy ‘nem szabad’-, a két csoport között 10-20% pontos eltérések figyelhetőek meg.  

Ábra 4. Az alábbiak közül szerinted melyik fotókat nem szabad feltölteni közösségi oldalakra? (többválasztós, 16-59 éves korosztály, okostelefonnal rendelkezők) 

Az emberek elsöprő többsége szerint meg kell fontolni, hogy milyen tartalmakat teszünk fel a világhálóra. A nők ebben is az óvatosabak táborát erősítik, csakúgy, mint a diplomások. A nőkre továbbá jellemzőbb, hogy gyakrabban találkoznak olyan képekkel, amiket saját megítélésük szerint nem kellett volna feltenni a netre (69%), mint a férfiak (51%).  

 

Vitatkozni csak okosan, szépen 

A kulturált vita szabályainak a válaszadók jelentős többsége szerint (83%) a kommentekre is vonatkozniuk kellene. Viszonylag gyakori, hogy a válaszadók személyeskedő, sértő kommentpárbajjal találkoznak a közösségi oldalakon, főképp a nők (78%) és az 50 év alattiak (74-85%) számoltak be erről.  

 Ábra 5. Szerinted a kommentekre is vonatkoznak a kulturált vita szabályai? / Milyen gyakran fordul elő veled, hogy személyeskedő, sértő ‘kommentpárbajt’ látsz az interneten? (16-59 éves korosztály, okostelefonnal rendelkezők) 

Akkor is elmondom, ha senki nem kérdezett 

A válaszadók mindössze 14%-ra jellemző, hogy gyakran kommentel olyan bejegyzések alá, melyeknek a szerzőjét nem ismeri személyesen. A diplomások körében ez az arány nem éri el a 10%-ot, míg az alacsonyabban iskolázottak körében valamennyivel gyakoribb (14-19%) a jelenség. Ugyanez a különbség a nemek tekintetében is megfigyelhető, a nők ismételten csak óvatosabbak a kérdést illetően, mint a férfiak: a nők 11%-a jelölte meg, hogy (nagyon) gyakran kommentel, míg a férfiaknál ez a szám 18%.   

 

Na de mi kérdezünk…

Ha te is szeretnéd ehhez hasonló kérdésekben elmondani a véleményed, töltsd le az Opinio applikációt és válaszolj a kérdéseinkre – aktivitásoddal nem csak azt segíted , hogy alaposabban megismerhessük a magyarok álláspontját bizonyos kérdésekben, de pontokat is gyűjthetsz, amiket aztán kuponokra, ajándékokra válthatsz be, valamint nyereményjátékokon is részt vehetsz!

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***

Módszertan: az eredményekhez felhasznált adatokat két különböző adatfelvétel során rögzítette az Opinio Institute Kft mobilapplikációs adatfelvétel segítségével 2024 márciusában. A mintanagyság az egyes adatfelvételek során átlagosan 1000 fő volt, az eredmények reprezentatívak az ország 16-59 éves lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és magyarországi régió tekintetében. A mérések hibahatára 3,2%, azaz a fent bemutatott %-os arányszámok maximum ennyivel térhetnek el attól, mint amit az ország összes 16 és 59 év közötti lakosának lekérdezése eredményezett volna. 

Így vélekednek magyarok a magyar-kínai kapcsolatokról

 

Hszi Csin-Ping kínai államfő budapesti latogatását követően országos reprezentatív felmérést végeztünk az Opinio appon – telefonos mobilapplikációs adatfelvétel – keresztül. A kínai államfő látogatásának híre eljutott a társadalom döntő többségéhez: 6 válaszlehetőség közül a válaszadók közel háromnegyede (73%) helyesen választotta ki Kínát arra a kérdésre, hogy melyik ország államfője járt a napokban Magyarországon. Mindössze 6%-nyian tippeltek helytelenül (Franciaország, Irán, Oroszország, Portugália Izrael), míg 21% nyilatkozott úgy, hogy nem hallott erről az eseményről. A fenti arányszámok ugyan sejtetik, de fontos kiemelni, hogy a látogatás híre messze túlmutat a politikával rendszeresen foglalkozó magasan iskolázott rétegeken: a legalacsonyabb iskolázottságú kategóriában, a maximum 8 általánost végzettek körében is 63% helyesen jelölte meg Kínát.

A kétoldalú találkozók jelentőségét általában magasra értékeli a magyar társadalom. 32% szerint az “ilyen típusú találkozókon születnek meg a legfontosabb döntések”, míg egy további 29% szerint a találkozók elsősorban szimbolikus jelentőségűek, de ettől még nagyon fontosak. Csupán a válaszadók 15%-a vélekedik úgy, hogy az ilyen kétoldalú találkozók inkább “figyelemelterelésre szolgálnak, nincs igazi jelentőségük”. Érdekesség, hogy a fiatalabbak (20-29 és 30-39-es korcsoportok) hajlamosak szkeptikusabb szemmel nézni az ilyen típusú találkozók jelentőségét, az ő körükben csak 24-26% választotta az első értelmezést az idősebb korcsoportok (40-49 és 50-59) 37, illetve 38%-ával szemben.

A magyar-kínai kapcsolatokat alapvetően pozitívnak és szorosnak látják a magyarok: ezen belül is 29% a “partneri” jelzőt találja a legpontosabbnak, míg további 14%-14% szerint “szövetségesi”, vagy egyenesen “baráti” a viszony. Csak egy mindösszesen 4%-os kisebbség látja ezzel szemben a kapcsolatokat “ellenségesnek” (1%), vagy hűvösnek, távolságtartónak (3%).  Különösen a legidősebb, 50-59-es korcsoport jellemezte barátinak a viszonyt, az ő körükben 23% nyilatkozott így.

A kívánatos külpolitikai irányt tekintve két, a magyar-kínai kapcsolatokat alapvetően meghatározó narratíva közül választhattak a válaszadók. A magyar kormány Kína-barát politikáját igazoló narratívájával – miszerint “Magyarország elemi érdekében állnak a szoros kínai kapcsolatok, hiszen a világ másodikszámú nagyhatalmáról van szó” – csak a magyar társadalom 20%-a tud maradéktalanul azonosulni. A jóval kritikusabb álláspontot – miszerint “Kína egy elnyomó diktatúra, a nyugati világ, és így Magyarország riválisa, ezért indokolt lenne a távolságtartás” – viszont 35% osztja, míg további 45% szerint mindkét állítás ugyanannyi igazságot tartalmaz. Érdekes külöbség nyilvánul meg a kérdés értékelésében a nemek között: a férfiak hajlamosabbak az első, amúgy népszerűtlen állásponttal jobban azonosulni, 26%-uk osztja ezt a narratívát a nők 15%-ával szemben.

Végezetül, a kutatás kitért a látogatás során felreppenő hírekre is, miszerint kínai aktivisták szedtek le Budapest közterületeire tiltakozásul kihelyezett tibeti zászlókat. A történteket a relatív többség (39%) a szólásszabadságra hivatkozva elfogadhatatlannak tartja és csak 19% tartja ezt érthetőnek, mert “semmi értelme egy ilyen fontos látogatás során provokálni a kínai vezetést”. További 42% itt is a középutas, mindkét narratívával részben azonosulni tudó álláspontot választotta.

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***

 

Módszertan: Az adatfelvétel az Opinio mobiltelefonos applikációján keresztüli megkereséssel történt május 10 és 12 között. A kutatásban 800 válaszadó vett részt. A minta összetétele nem, korcsoport, iskolai végzettség és lakóhely szerint reprezentatív a 16 és 59 év közötti magyar népességre. A mérés hibahatára 3,5%, azaz a fent bemutatott arányszámok maximum ennyiben térhetnek el attól, amit a 18-59 éves népesség összes tagjának lekérdezése eredményezett volna.